2019.11.12. 09:48

Valami hiányzott!

Ezúttal is csapatunk asszisztens-edzÅ‘je, Bozai Attila szavaival foglaljuk össze aktuális hétvégi bajnokinkat.

"Hétvégén a bajnokság 9. helyén álló FC Dabas vendégei voltunk. Baloghot és Pintért sérülés miatt továbbra is nélkülöznünk kellett, viszont Hujber és Vallejos már játékra jelentkezett.

A rengeteg esÅ‘nek köszönhetÅ‘en egy mély, pocsolyákkal tarkított játéktéren kezdÅ‘dött a mérkÅ‘zés (Megjegyezném, a hazai klub mindent megtett a játéktér minél jobb állapotba hozatalához!), ráadásul a kezdésre újra  megjött az égi áldás. Nagy kérdés volt, melyik csapat fog jobban alkalmazkodni a körülményekhez.

Az ideálisnak nem éppen nevezhetÅ‘ körülmények ellenére mindkét fél nagy elánnal vetette magát a mérkÅ‘zésbe. Mi megpróbáltuk a saját játékstílusunkat játszani, de ezen a talajon ez egyáltalán nem volt hatékony, sÅ‘t néha inkább önveszélyes volt, hiszen az eladott labdáinkból tudott a Dabas többször támadásba lendülni.

Az elsÅ‘ félidÅ‘ben úgy tűnt, hogy a hazai csapat jobban alkalmazkodik a körülményekhez, és az elsÅ‘ nagy helyzet is elÅ‘ttük adódott a 10. percben, amihez kellett, hogy az egyik védÅ‘nk elcsússzon a mély talajon.
A 22. percben megszerezhettük volna a vezetést Király révén, de ez lehetÅ‘ség is kimaradt. Néhány perc múlva egy pontrúgás után veszélyeztettek még a hazaiak és ezzel tulajdonképpen el is lÅ‘tte a puskaporát mindkét csapat az elsÅ‘ 45 percben.

Inkább a mezÅ‘nyjáték jellemezte az elsÅ‘ félidÅ‘t, rengeteg párharccal, küzdelemmel, kemény belépÅ‘kkel.

A szünetben egy leegyszerűsített játékot kértünk a csapattól, minél kevesebb kockázatvállalással a védÅ‘ harmadban. A második félidÅ‘re is inkább küzdelem volt a jellemzÅ‘, kemény de sportszerű mérkÅ‘zést láthattak a szurkolók. Komoly gólhelyzet egyik kapu elÅ‘tt sem alakult ki. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélkül fog véget érni a meccs, de ekkor jött a hazaiak megmentÅ‘je Takács, és a hórihorgas csatár egy beadást fejelt a kapunkba 8 méterrÅ‘l a 84. percben. (1:0)

A gól után mindent egy lapra feltéve megpróbáltunk egyenlíteni, de Vallejos szabadrúgásán kívül nem tudtuk veszélyeztetni a Dabas kapuját, így pont nélkül maradtunk.

Egy tipikus ikszes meccset sikerült elveszítenünk és nem csak azért mert a hazaiak jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, hanem belÅ‘lünk most hiányzott az hit, az a mindenáron való gyÅ‘zni akarás, ami általában jellemzÅ‘ csapatunkra és szükséges az ilyen mérkÅ‘zések megnyeréséhez.

Gratulálunk az FC Dabas csapatának, mi pedig készülünk a vasárnapi, hazai, nagyon keménynek ígérkezÅ‘ RKSK elleni mérkÅ‘zésre!"

FC Dabas - Iváncsa KSE 1-0 (0-0)
Gól:
Takács (84.)
Sárga lap: ErÅ‘s (70.), Popov (84.), Takács (89.) illetve Nyul (80.), Aradi (93.)
Piros lap: - 

FC Dabas: Kersák - Kovács Á., Molnár, Márton, Sánta (Takács, 70.), ErÅ‘s, Csepregi (Sándli, 65.), Fritz, Eördögh, Popov (Kiss D., 89.). VezetÅ‘edzÅ‘: Kerekes Barna

Iváncsa: Prokop - Fekecs, Aradi, Varga, Madarász - Domokos, Pribék, Szellák (Nyul, 70.), Cseszneki (Hujber, 81.), Király (Vallejos, 62.) - Killer. VezetÅ‘edzÅ‘:Domján Attila

(Borítókép: FC Dabas Facebook)