2018.11.01. 11:03

Továbbjutás a Magyar Kupában!

A még mindig sérült Büki és Folmer nélkül, valamint a kupameccsről eltiltott Balogh László nélkül vártuk a Pápai Perutz FC elleni összecsapást. 

A hiányzók nélkül kezdőcsapatunk a következő volt: Dániel - Madarász, Aradi, kertai, Fekecs - Pribék, Szántó, Bognár B. (Bartha, 53.) - Cseszneki (Kovács D., 91), Berényi (Huszty, 82.), Varga B. (Nem lépett pályára: Illés és Folmer). 

Szép napsütéses időben tapogatózóan kezdtek a felek. Túl sok kockázatot nem vállaltak a csapatok, így komoly gólhelyzet nem igen adódott. Nálunk különösen a széleken Cseszneki és Varga révén vezettünk pár ígéretesebbnek tűnő támadást, de a gól elmaradt. Az első félidő vége felé aktívabbnak tűnt a Pápa.

A szünet után kezdetben ott folytatták a felek, ahol abbahagyták, és kiegyenlítettnek mondható mezőnyjáték jellemezte az első perceket.

Domján Attila azonban ahogy Dunaújvárosban is, úgy ezúttal is jól nyúlt bele a hétvégén gólpasszt adó Bartha beállításával a meccsbe. 

A 71. percben ugyanis megtört a gólcsend, és egy formás iváncsai támadás végén éppen Bartha juttatta előnyhöz a csapatot: Cseszneki nagyszerű keresztlabdájával Varga robogott el a bal szélen, és a vendég védelem fennragadását kihasználva középre centerezett, ahol Madarász a hosszúról Bartha elé fejelt, aki nagyjából 5 méterről nem is hibázott - Szép gól volt! (1-0)

1:0 után próbált éledezni a Pápa, és vendég szempontból kimondottan szerencsés kapufáig is eljutottak, sőtt az utolsó percekben két komolyabb sanszuk is adódott a gólszerzésre a pápaiaknak, szerencsére azonban végig jól záró védelmünk nem ingott meg.

A túloldalon mi is megszerezhettük volna a mindent eldöntő találatot, az 1:0-ás győzelemnek azonban így is örülhetünk. Különösen annak fényében, hogy az NB1-es Haladás vendégszerepel majd Iváncsán a Magya Kupa legjobb 32 csapata között!

Gratulálunk a csapatnak, HAJRÁ IVÁNCSA!

(Borítókép: Varga Luca)