2022.08.19. 12:14

Szerdai gólözön!

A hétvégi, makói gyÅ‘zelmünket követÅ‘en újfent hétközi forduló keretein belül szükségeltetett megméretnünk magunkat, ezúttal a frissen feljutó, az osztályozón a Balatonlellét búcsúztató Bánk-Dalnoki Akadémia ellenében. Aktuális ellenfelünk az elÅ‘zÅ‘ fordulóban ötször is kapitulált a Szolnoki MÁV ellen, azonban elÅ‘tte megizzasztották az ESMTK-t, a Makótól pontot is csentek, mindezek fényében pedig egy pillanatig sem szabadott lebecsülnünk Å‘ket. 

Szerencsére az elkényelmesedéstÅ‘l nem kellett félteni a mieinket, az elsÅ‘ pillanatoktól kezdve agilisan, jó tempóban játszott a csapat. Nem is kellett sokat várni a gólokra, már a második percben Nyul Krisztián vette be fejjel a bánkiak kapuját, majd a hatodik minutumban Maka Alex bizonyult a védÅ‘kkel szemben tarthatatlannak. A továbbiakban is megannyi helyzetet dolgoztunk ki, ezek közül a félidÅ‘ben még Salacz tudta kihasználni a vendégek cerberuásnak betlizését, majd Kercsó Bence is feliratkozott a góllövÅ‘k listájára, így tükörsima, 4:0-s eredménnyel zártuk az elsÅ‘ játékrészt. 

JelentÅ‘s elÅ‘nyünknek köszönhetÅ‘en a fordulást után már nem igazán tudott nagyobb fordulatszámra kapcsolni a Dalnoki Akadémia, míg mi igyekeztünk szakadatlanul tudásunk legjavát nyújtani a pályán. ErÅ‘feszítéseink újabb három találatban csúcsosodtak ki: Maka Alex újabb két alkalommal tudta kétvállra fektetni a kapust, majd Aradi Csaba fejjel tette fel az i-re a pontot, kialakítva ezzel a habkönnyed, 7:0-s végeredményt. 

Sikerült hamar többgólos elÅ‘nyre szert tennünk, így idejekorán szertefoszlattuk ellenfelünk pontszerzésbe vetett hitét és önfeledt, felszabadult játékot produkáltunk. Újabb gyÅ‘zelmünkkel továbbra is 100%-osak vagyunk, nagyarányú sikerünk következtében pedig jobb gólaránnyal a tabella élére léptünk! 



Iváncsa KSE - Bánk-Dalnoki Akadémia 7:0 
Gsz.: Maka (3), Nyul, Salacz, Kercsó, Aradi 



Hajrá Iváncsa!