2019.05.28. 14:15

Sajnos, megérdemelt a vereség!

"A vasárnapi mérkÅ‘zésre Balázsovics, Bartha sérülés, Cseszneki öt sárga lap miatt nem utazott a csapattal, ráadásul ismét egy erÅ‘s ellenféllel találkoztunk. A bajnokságot sokáig vezetÅ‘, jelenleg a második helyet elfoglaló SzentlÅ‘rinc otthonába látogattunk.

A mérkÅ‘zés esélyese egyértelműen a hazai csapat volt, de bíztunk a pontszerzésben. A SzentlÅ‘rincnek 2 fordulóval a bajnokság vége elÅ‘tt még volt matematikai esélye a bajnoki címre. Ennek megfelelÅ‘en kezdték a mérkÅ‘zést, és Tihanyi révén már a 4. percben megszerezték a vezetést. 1:0 Továbbra is támadásban maradtak és a 20. percben már kettÅ‘re növelték az elÅ‘nyüket, majd 10 perc múlva Hampuk büntetÅ‘jével már három gól volt a különbség. 3:0

Tulajdonképpen fél óra alatt eldöntötték a mérkÅ‘zést. Csapatunk teljesítményérÅ‘l mindent elmond, hogy az elsÅ‘ kaput eltaláló lövésre 27 percet kellett várni, ekkor Szellák veszélyeztetett 16 méterrÅ‘l. Néhány perc múlva Balogh fejesét tolta ki a hazai kapus a felsÅ‘ sarokból, de úgy tűnt ezzel el is lÅ‘ttük a puskaporunkat az elsÅ‘ félidÅ‘ben.

A félidÅ‘ vége elÅ‘tt Berényi és Miklósvári beállításával próbáltunk lendületet vinni csapatunk játékába és a szünetben megpróbáltuk felrázni a csapatot. A második félidÅ‘t aktívabban kezdtük és Berényi lábában volt a szépítés, de nagy helyzetben hibázott. Ellentétben velünk a hazaiak az elsÅ‘ helyzetüket gólra váltották Hampuk révén, és ekkor már teljesen kilátástalanná vált a helyzetünk. 4:0

BecsületbÅ‘l mentünk elÅ‘re, voltak is lehetÅ‘ségeink a szépítésre, de közben a hazaiak is veszélyeztettek, és a 83. percben egy kontra végén Tihanyi beállította a végeredményt. 5:0

A hazai csapat a mérkÅ‘zés folyamán bizonyította, hogy nem véletlenül áll a tabella második helyén. Sokkal motiváltabban, koncentráltabban, gyorsabban, erÅ‘szakosabban futballozott. Teljesen megérdemelten nyert ilyen arányban is! Gratulálunk a SzentlÅ‘rincnek az ezüstéremhez!

Csapatunk a szezon leggyengébb teljesítményét nyújtotta. A bajnokság során korábban mutatott játékstílusunkból szinte semmit sem tudtunk megvillantani. Lassan, kényelmesen, kevés mozgással, tűz nélkül  játszottunk, a párharcokat rendre elveszítettük, és ennek nem is lehetett más a vége, mint egy megalázó vereség!

Hétvégén az utolsó bajnokin, a már biztos dobogós, jó formában lévÅ‘ Szegedet fogadjuk, és nagyon össze kell kapni magunkat, ha pontot vagy pontokat akarunk szerezni." - Bozai Attila

SzentlÅ‘rinc SE - Iváncsa KSE 5:0 (3:0)
GólszerzÅ‘k:
Tihanyi (4. és 83.), Harsányi (18.), Hampuk (30. és 62.)
Sárga lap: Németh (65.) illetve Kertai (30.) Aradi (35.)
Piros lap: -

SzenlÅ‘rinc: Hajagos - Németh, Nagy R., Bodó, Havas, Hampuk (Aszalós, 64.), Hleba (Fonyódi, 83.), Fenyvesi, Keresztes (Sili, 55.), Tihanyi, Harsányi. VezetÅ‘edzÅ‘: Turi Zsolt

Iváncsa: Ambrusics - Aradi, Kertai (Berényi, 40.), Fekecs, Varga B., Pribék, Szellák (Pratsler, 59.), Büki (Miklósvári, 40.), Madarász, Hujber, Balogh L. VezetÅ‘edzÅ‘: Domján Attila

(Borítókép: Archív)