2021.05.17. 07:26

Könnyed győzelem hazai pályán!

A hétközi Dunaújváros elleni botlást követÅ‘en csapatunk a tabellán 19. helyezett, már biztosan búcsúzó Szegedi VSE együttesével találkozott. Az újvárosi vereség mellett volt miért visszavágnunk a szegedieknek, hiszen az Å‘szi mérkÅ‘zésen nagy meglepetésre vesztesen kellett távoznunk a Tisza-partjáról.  

A Varga – Madarász, Aradi (Schnierer), Varga B., Fekecs (Csaba D.) – Domokos, Szellák, Cseszneki (Greksa), Vallejos, (Suszter), Gera, Balogh L.(Fodor) összeállításban kezdÅ‘ csapatunk nagy elánnal, bizonyítási vággyal fűtve vágott is neki a találkozónak.

A 90 perc egészére igaz lett az a nagy mezÅ‘nyfölény, amely már az elsÅ‘ percekben megmutatkozott. A vendégek ugyan szimpatikusan próbálták állni a sarat, olykor hÅ‘siesen védekeztek, ám nem tudták elkerülni a korai kapott gólokat, amely alapvetÅ‘en meg is határozta a találkozót.

A 8. percben elÅ‘bb Domokos lÅ‘tt a léc alá, 14 méterrÅ‘l egy elé pattanó labdát (1-0); két perccel késÅ‘bb Balogh elegánsan, mellel sodorta a kapuba Madarász beadását (2-0) – úgy vezettünk két góllal 10 perc után, hogy a vendégek kapusának legalább két komolyabb védést is be kellett elÅ‘tte mutatnia…

A folytatásban sem lassítottunk, lendületes támadásokat vezetve, kreatívan futballozva sorra jöttek a lehetÅ‘ségek, ahogy az újabb gól is. A félidÅ‘ közepén egy jobb oldali Vallejos – Madarász összjáték végén utóbbi mintaszerű középre adására Balogh érkezett, aki ezúttal lábbal terelte a kapuba a labdát (3-0).

Az elsÅ‘ játékrész krónikájához tartozik egy sajnálatos eset: Balogh fejelt össze szerencsétlenül a tizenhatoson belül a vendégek hátvédjével, Csamangó Tiborra. Csatárunk folytatni tudta a játékot ellenben a szegedi játékossal, akinek ezúton is kívánunk jobbulást!

A szünet után minden ott folytatódott, ahol az elsÅ‘ben abbamaradt. Pár perc után Gera közelrÅ‘l sarkazhatott volna egy gólt, ám szép megoldása elakadt egy kétségbeesetten menteni igyekvÅ‘ hátvédben. Nem sokkal késÅ‘bb Balogh vezetett egy ellentámadást, balról befelé törve, a rá kimozduló kapussal szemben Cseszneki elé készített, aki egy visszafutó védÅ‘t talált el lövésével – Óriási helyzet volt!

Az újabb gólra az 59. percig kellett várni, amikor is Cseszneki jobb oldali szöglete Aradi elé került a hosszú oldalon, csapatkapitányunk még le is vehette az ötösön belül a labdát, majd Vargát hozta kihagyhatatlan helyzetbe egy lapos középre adással (4-0).

Szinte a középkezdés után ismét Varga került fÅ‘szerepbe, csak ezúttal a saját kapunk elÅ‘terébe. Hátvédünk a tizenhatoson belülre túl könnyedén betörÅ‘ vendégjátékost szerelt szabálytalanul. A jogos büntetÅ‘t a 61. percben Mészáros értékesítette is (4-1).

A bekapott gól, és a cserék után sem vett vissza csapatunk, Zsibrita kapusnak több komolyabb védést is kellett bemutatnia, Suszter vagy éppen Gera közeli próbálkozásánál.

A találkozót a 74. percben Suszter zárta le, aki egy remek, ballábas lövést kanyarított jobbról a hosszú sarokba (5-1).

A két csapat között már az elsÅ‘ percek után érezhetÅ‘ volt az a különbség, amely a 90 perc során végig jellemezte a találkozót. A hátralévÅ‘ mérkÅ‘zésekhez sok sikert kívánunk a szegedieknek!

Csapatunkra két mérkÅ‘zés vár még a bajnokság véghajrájában, elÅ‘bb az RKSK ellen idegenben; majd az utolsó fordulóban következhet, a könnyen lehet, hogy bajnoki döntÅ‘nek beillÅ‘ Kecskemét elleni rangadó, Iváncsán – A két bajnokaspiráns egyaránt 80-80 ponttal áll a tabellán, és amennyiben minden a papírformának megfelelÅ‘en alakul, akkor különösen nagy csata várható két hét múlva!

HAJRÁ IVÁNCSA!