2023.05.29. 01:06

Előnyből várhatjuk a visszavágót!

A bajnoki elsÅ‘ség megünneplését követÅ‘en nem hagyhatott alább a munka, ugyanis az idei szabályok értelmében csapatunknak osztályozón szükségeltetik kiharcolni az osztályváltást. Ellenfélként az NB2-es bajnokság 16. helyezettjét, a Kozármisleny együttesét kaptuk, ahol elsÅ‘ ízben vasárnap, 17:30-as kezdéssel idegenben kellett megmérettetnünk magunkat. Nehéz, de nem megugorhatatlan feladat — de mi is lenne a mieink számára megugorhatatlan, ha egyszer már a Ferencváros ellen is teljesítették a lehetetlent?

 

Nagy hÅ‘ségben, de igazi futballhangulatban játszhattunk a ‘mislenyi katlanban, ahol az iváncsai publikum is szép létszámban képviseltette magát — ezúton is köszönjük nekik a buzdítást. Az elsÅ‘ játékrész ikszes párharcot hozott, talán játékban valamelyest ellenfelünk fölé tudtunk nÅ‘ni. Számos kidolgozott helyzetünk akadt, míg a hazaiak a mi baloldalunkon próbáltak bontani, továbbá a fejjátékuk bizonyult igazán veszélyesnek. Góltól azonban megmenekült mindkét ketrec, részint Lékai bravúrjai által, másrészt pedig a túloldalon remek boxon belüli védekezésünknek köszönhetÅ‘en maradt érintetlen a kapu.

 

A második játékrész nagy rohanással kezdÅ‘dött, felívelt labdákkal operáltak itt is-ott is, a pálya pedig valósággal szétszakadt ebben a periódusban. A hazaiak minden kirúgást és játékon kívülre került labdát azonnal elvégeztek, így egy pillanatra sem lankadhatott a srácok figyelme. A nagy adok-kapokban valamelyest fáradni kezdtünk, ezáltal pedig már kezdeményezÅ‘bb arcukat mutatták a baranyaiak, azonban gyors ellenakciók révén így is veszélyeseknek bizonyultunk. Végül aztán a hÅ‘sies küzdésünk kifizetÅ‘dni látszott: a 84. minutumban Barta Barnabás próbálta becselezni magát a tizenhatoson belülre, egy szabálytalan belépÅ‘ után viszont játékosunk földön maradás helyett a kapuratörést választotta, akinek nagyszerű külsÅ‘s lökete a kapufán csattant, majd a kipattanóra rástartolt Suszter László, akinek elsÅ‘ próbálkozása a keresztlécen pattant, az abbóli újrázás viszont már sikeresen utat talált a hálóba. 0:1, kisebb "flipperfocival".

 

A hátralévÅ‘ játékpercekben sem szerettük volna magunkra húzni az ellenfelünket, ugyanakkor mindent egy lapra feltéve az elÅ‘ny megtartására törekedtünk. A végén még akadt néhány hazárd pillanat a kapunk elÅ‘terében, újbóli találat viszont már nem született, így egygólos elÅ‘nnyel várhatjuk a jövÅ‘ hétvégi visszavágót.

 

Óriásit robotoltak a srácok, ahol összességében megérdemelt gyÅ‘zelem született egy magasabban taksált gárdával szemben. Hátra van azonban még egy meccs, még 90 perc, ahol a mostanihoz hasonló koncentrációra van szükség, hogy elérjük céljainkat!

 

 

Kozármislenyi FC — Iváncsa KSE 0:1

Gsz.: Suszter

 

 

Hajrá Iváncsa!