2021.04.12. 16:30

Egy pontra a listavezetőtől!

A bajnokság 28.fordulójában hazai pályán fogadtuk a jó erÅ‘kbÅ‘l álló, a tabella 6. helyén álló HR-Rent Kozármisleny gárdáját. Szauter és Pribék sérülés, Balogh L. és Suszter eltiltás miatt nem lehetett ott a pályán, viszont Horváth B. és Greksa a héten már a csapattal készült, így Å‘k a mérkÅ‘zésre jelölt keretben voltak.

Csapatunk a Varga Á. - Madarász, Aradi, Varga B., Fekecs - Domokos, Szellák(Schnierer 90. p.), Gera (Fodor 56. p.) - Cseszneki (Horváth B. 74. p.) ,Tóth, Vallejos(Csaba D. 74. p.) összeállításban játszott. Egyértelmű célunk volt az újabb három pont begyűjtése, de tisztában voltunk vele, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen ehhez egy nagyon jó képességű játékosokból álló ellenfelet kell legyÅ‘zni.

Nem lehet azt mondani, hogy tapogatózó játékkal kezdtek volna a csapatok, hiszen mindkét gárda aktívan kezdett. Az elsÅ‘ lehetÅ‘ség a 6. percben a Kozármisleny elÅ‘tt adódott, ekkor Túri balról eleresztett lövésszerű beadása ment el a hosszú kapufa mellett, majd Vajda próbálkozott egy lövéssel. A félidÅ‘ közepén egy Gera - Domokos összjáték végén utóbbi 22 méterrÅ‘l lÅ‘tte ki a hosszú alsó sarkot. (1:0)

A 42. percben közel jártunk a második gólhoz is. Cseszneki végzett el oldalról szabadrúgást, középre tekert beadását Aradi fejelte a kapuba, de a játékvezetÅ‘ les miatt érvénytelenítette a szabályosnak tűnÅ‘ találatot. A félidÅ‘ utolsó percében egy baloldali beadás szállt át a védÅ‘k fölött, Vallejos levette, majd az öt és feles sarkáról az oldalhálóba lÅ‘tt.

Az elsÅ‘ 20 percben a vendégek akarata érvényesült, harcosabban álltak bele a párharcokba. Ebben az idÅ‘szakban, szokatlan módon, rengeteg eladott labda jellemezte csapatunk játékát, ezért a megszokott játékstílus sem működött a megfelelÅ‘ minÅ‘ségben. A félidÅ‘ második felében egy szép átlövésbÅ‘l sikerült megszereznünk a vezetést, és a félidÅ‘ hajrájában újabb gólszerzési lehetÅ‘ségeink is voltak. Hatalmas küzdelem, rengeteg kÅ‘kemény párharc, és jó iram jellemezte az elsÅ‘ félidÅ‘t. Nem csak a pályán, a  kispadokon is zajlott az élet, hiszen Bozai Attilát a hazaiak asszisztens edzÅ‘jét illetve a vendégek részérÅ‘l Volcsányi Csaba kapusedzÅ‘t és Szakály Bálint erÅ‘nléti edzÅ‘t is kiállította a játékvezetÅ‘.

A második félidÅ‘ben sem enyhült a tempó, a csapatok továbbra is maximális erÅ‘bedobással vetették magukat a küzdelembe. Az 54. percben egy balról keményen belÅ‘tt labdára érkezett Hampuk egy védÅ‘nk szorításában, és mellérÅ‘l-válláról a kapufára pattant a labda.

A 61. percben szabadrúgáshoz jutottunk a vendégek kapujától 23 méterre. A labda mögé Vallejos állt, parádés lövése a felsÅ‘lécrÅ‘l pattant a gólvonalra, majd a vendégeknek sikerült felszabadítaniuk.Pár perc múlva Kozics lövését védte magabiztosan Varga Á, de a meccs védését a 66. percben mutatta be kapusunk: Egy jobboldali lapos beadásra érkezett Hampuk középen, de a 10 méterrÅ‘l leadott lövését hatalmas bravúrral hárította az elsÅ‘ iváncsai bajnoki mérkÅ‘zésén pályára lépÅ‘ hálóÅ‘rünk!

Egyre több kockázatot kellett vállalnia a vendégeknek, ezáltal csapatunk elÅ‘tt nagy területek nyíltak, és egy ilyen kontra végén egy jobboldali lapos bepasszt mentettek a vendégek Tóth elöl az utolsó pillanatban szögletre. EbbÅ‘l a szögletbÅ‘l a kipattanót Domokos ívelte Cseszneki elé, akinek középre lÅ‘tt labdája egy vendég védÅ‘rÅ‘l majdnem a saját kapubája pattant.

A 76. percben eldÅ‘lt a mérkÅ‘zés: Fodor tekerte szögletbÅ‘l Aradi fejére a játékszert, belsÅ‘ védÅ‘nk szokás szerint nem is hibázta el a lehetÅ‘séget, és megszerezte csapatunk második (saját maga hetedik!) találatát. (2-0)

A 79. percben ismét közel jártunk az újabb találathoz, amikor Fodor végezhetett el egy pontrúgást a 16-os oldalvonalától, de lövése centikkel kerülte el a hosszú felsÅ‘ sarkot... A vendégek a kétgólos hátrány ellenére sem adták fel a mérkÅ‘zést, mindent megtettek, az utolsó pillanatig mentek elÅ‘re , de komoly gólhelyzetet már nem tudtak kialakítani.

A két csapat játékerejét ismerve, biztos volt, hogy egy igazi rangadót fogunk látni, és nem is kellett csalódni. Az egész mérkÅ‘zésre hatalmas küzdelem, rengeteg párharc, lüktetÅ‘ iram volt a jellemzÅ‘, és a játék színvonalára sem lehetett panasz. GyÅ‘zelmünk értékét növeli, hogy egy nagyon jó erÅ‘kbÅ‘l álló, jól játszó ellenfelet sikerült két vállra fektetnünk, ezért természetesen jár a csapatnak a gratuláció!

A Kozármisleny csapatának további sok sikert kívánunk a bajnokságban!

Ezzel csapatunk folytatta remek tavaszi szereplését (6 gyÅ‘zelem és 1 döntetlen) és egy pontra megközelítettük a listavezetÅ‘ Kecskemét gárdáját!

Szerdán újabb rangadó következik, a tabella 4. helyén álló, remekül szereplÅ‘ FTC II. vendégei leszünk. A találkozó 16.30-kor kezdÅ‘dik, természetesen zárt kapuk mellett!

(Borítókép: NB 3 foci, archív)