2023.03.29. 23:37

Az utolsó pillanatokban döntöttük el!

Hétközi fordulóhoz érkeztünk a bajnokságban, ez alkalommal a bajnokság egyik újoncával, a PTE-PEAC együttesével találtuk szemben magunkat. Aktuális ellenfelünk impozáns környezetben, a Pécsi MFC stadionjában fogadott minket, akik rá is szolgáltak a szemrevaló miliőre, lévén zöldfülűként a nyolcadik helyen tanyáznak jelenleg a tabellán. Ősszel egy kifejezetten küzdelmes csatában 3:2-re múltuk őket felül idehaza, és bár az előző fordulóban a Bánk ellenében csak remire futotta az erejükből, biztosra vehettük, hogy nem szabad félvállról venni ezen párharcot sem. 

Várakozásaink beigazolódtak, ugyanis masszív, szervezett csapat benyomását keltették a hazaiak, akik a stabil védekezés mellett támadások tekintetében sem voltak veszélytelenek. Mattolásig azonban az első játékrészben nem jutottak el - nem úgy, mint mi: a 26. minutumban Fehér Imre volt a főszereplő, aki a körív környékén lekezelte a beadás után kifejelt labdát, és “buszraszállónak” hitt lábbal bődületesen nagy gólt akasztott Paceka Norbert hálójába. 1:0. 

Ám főhősünk nem örülhetett sokáig, ugyanis pár perccel a találat után egy szerencsétlen ütközetet követően orrát törte, így játékosunkat kórházba kellett szállítani — a csapat nevében ezúton is gyors gyógyulást kívánunk! 

A félidőben 1:0-val végződött, azonban a szünetről kiérvén hamar újabb gólnak tapsolhatott a publikum. Sajnos a mi legnagyobb bánatunkra, ugyanis néhány kimaradt PEAC-helyzet után az 53. percben egy falt nyomán büntetőt ítélt a játékvezető, a mészfoltra letett labdát pedig Temesvári Máté helyezte a hálóba. 1:1, kicsit bent maradtunk az öltözőben… 

Az egalizálás után azonban valamelyest észhez tért a csapat, egyre inkább átvettük a kezdeményezést, vendéglátóink pedig egyre inkább megelégedni látszódtak a patthelyzettel. Ahogy telt-múlt az idő, úgy egyre inkább kockáztattunk és nagyobbnál nagyobb erőket mozgósítottunk az újabb gól begyötrése érdekében, azonban nemigen találtuk az ellenszert a pécsi retesz ellen…egészen a 92. percig! 

Ekkor Bányai Péter tört be a tizenhatoson belülre, aki jobbról centerezett a kapu elé érkező Sili Luka irányába, és bár a védő még menteni próbált volna, sietsége után a kapufáról visszapattanva mégis Luka elé került a játékszer, ő pedig a kapu torkából már nem hibázott. 1:2, ezzel pedig el is döntöttük a találkozót! 

Ha a Cegléd elleni tusakodást nehéznek találtattuk, ezt nemkülönben! Azonban a csapat megmutatta, hogy egy pillanatig sem szabad feladni, melynek köszönhetően a fáradhatatlan robotolás kifizetődött a legvégén. Óriási gratuláció a srácoknak, nagyon fontos győzelmet arattak a mieink! 

Folytatás vasárnap a Monor ellenében, hazai pályán!
 


PTE-PEAC — Iváncsa KSE 1:2
Gsz.: Fehér, Sili L. 
 


Hajrá Iváncsa!