2022.08.17. 09:06

3/3!

Hétvégén az NB3 közép csoportjának harmadik játéknapján, két gyÅ‘ztes meccset követÅ‘en csakúgy a három pont reményében léptünk pályára a Makó FC ellenében. Aktuális ellenfelünk tavaly feljutóként igazi meglepetéscsapatként, és lendületük végül az ötödik helyre repítette Å‘ket. Ezévi keretük is az élbolyba predesztinálja Å‘ket, így igazi rangadóra készültünk. 

Az elsÅ‘ félidÅ‘ kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét csapatnak voltak lehetÅ‘ségei. A makóiak igyekeztek elsÅ‘ szándékból feljuttatni a labdát a támadó harmadba, míg mi hol kontratámadások, hol súlypontáthelyezésekkel, felépített akciókkal tudtunk a kapujuk elÅ‘terébe kerülni. Jó ritmusú mérkÅ‘zésen talán valamelyest mi álltunk közelebb a gólszerzéshez, majd a 30. minutumban abszolút helyzeti elÅ‘nybe kerültünk: utolsó emberes szabálytalansága révén Sirokmán állt ki idÅ‘ elÅ‘tt, így emberelÅ‘nybe kerültünk, illetve — mivel a falt a büntetÅ‘területen belül adódott — tizenegyeshez  is jutottunk. A mészfoltról elvégzett rúgás azonban célt tévesztett, így patthelyzettel folytatódott a játék. 

A félidÅ‘ig óriási mezÅ‘nybeli dominanciát sikerült kislakítanunk, a maradék tizenöt percben megannyi ziccert dolgoztunk ki, melyekbÅ‘l egy ízben sikerült is megtörni a makói védelmet: fiatal játékosunk, Salacz Máté bólintott kelÅ‘ erÅ‘vel és pontossággal a hálóba. 1:0, ezzel az állással vonulhattak pihenÅ‘re a felek. 

Joggal gondolhattuk, a fordulás után hamar pontot tehetünk a meccs végére, ám a dominanciát kapkodás és fegyelmezetlenség váltotta fel, melynek okán emberhátrányban is önbizalomra kaptak a hazaiak. Meg is lett a böjtje a figyelmetlenségünknek: Juhász Jónás akasztott ritkán látható bombagólt a kapuba, így a 48. percben ismét háromesélyessé vált a párharc. 

A gól hidegzuhanyként hatott, de a szó pozitív értelmében, ugyanis a kapott gól felrázta a mieinket, és szinte azonnal viszontválasszal büntettük a riogatást. Ismételten Salacz bizonyult eredményesnek, ezúttal lábbal lÅ‘tte ki szépen az alsó sarkot. 

Nem állítjuk, hogy ne rágtuk volna le a körmünket a hátralévÅ‘ idÅ‘ben, ugyanis a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, nekünk pedig nem volt minden esetben olyan meggyÅ‘zÅ‘ a játékunk, mint ahogyan azt a fór megkívánta volna, ellenben erÅ‘feszítéseink így is elegendÅ‘nek bizonyultak ahhoz, hogy a 2:1-es eredmény megtartásra kerüljön, és hogy bÅ‘ 90 percnyi futball után mi zsebeljük be a pontokat. 

Játszottunk már jobban, de így sem elvitatható a csapat sikere. 100%-os mérlegünknek köszönhetÅ‘en, jobb gólaránnyal csak a HódmezÅ‘vásárhely elÅ‘z meg minket a tabellán! 

Makó FC — Iváncsa KSE 1:2
Gsz.: Salacz (2)

Hajrá Iváncsa!